Hamarosan online is rendelhet tőlünk!

Általános Szerződési Feltételek

Általános rendelkezések

Jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: „ÁSZF”) a BEKKER és BEKKER Kft. (a továbbiakban, mint „Gyártó”) ajánlataira, szerződéseire, szállításaira, értékesítéseire és egyéb szolgáltatásaira vonatkoznak, amelyeket vevőinek, megrendelőinek, üzleti partnereinek nyújt a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezéseinek megfelelően.

A vevőink, megrendelőink, üzleti partnereink a jelen ÁSZF feltételeit a jelen ÁSZF hatályba lépését követően tett első megrendelésükkel magukra nézve kötelezőnek fogadják el.

Jelen ÁSZF (és annak mindenkor hatályos verziója) elérhető a https://bekkerv2.icrayo-staging.uk/altalanos-szerzodesi-feltetelek/ weboldalon.

Az ÁSZF célja, hogy a Gyártó és a Gyártó vevői, megrendelői vagy más üzleti partnerei (a továbbiakban: „Vevő”) között az egyes vevői rendelések leadása alapján létrejövő egyedi megrendelések, mint egyedi szerződések során automatikusan a szerződések részévé váljon.

Kifejezetten ettől eltérő, írásban rögzített külön megállapodás hiányában (azaz a Gyártó és a Vevő között létrejött egyedi, a jelen ÁSZF rendelkezéseitől eltérő rendelkezéseket tartalmazó szerződés hiányában) a jelen ÁSZF rendelkezéseit kell alkalmazni a Gyártó által eladásra kínált áruk (a továbbiakban a „Termékek”) megrendelője, vevője és a Gyártó (Gyártó és Vevő együtt a továbbiakban a „Felek”) közötti egyedi megrendelésekre, valamint a keretszerződések alapján létrejött egyedi megrendelésekre is.

A jelen ÁSZF-től eltérő, vagy azt kiegészítő rendelkezések kizárólag abban az esetben és olyan mértékig alkalmazhatóak, amennyiben azokat a Felek kölcsönösen, az adott rendelkezés pontos megfogalmazásával, írásbeli formában kifejezetten elfogadták.

Jelen ÁSZF bármely rendelkezésének módosítása, vagy valamely rendelkezésének esetleges érvénytelensége nem érinti a többi rendelkezés érvényességét.

Jelen Általános Szerződési Feltételek 2024. december 01. napjától lépnek hatályba és módosításig vagy visszavonásig érvényes.

 

  1. A megrendelés leadása, a szerződés létrejötte, a tulajdonjog átszállása

A Vevők megrendeléseiket jogosultak telefonon vagy e-mailben leadni a Gyártó részére (a Gyártó weboldalán megadott kapcsolattartási címek valamelyikén, vagy a Felek között kialakult üzleti gyakorlatnak megfelelő szállítási címek valamelyikén).

A jelen ÁSZF a Vevő által az ÁSZF hatályba lépését követően leadott első megrendeléssel a Felek között elfogadottnak minősül, és hatályban marad az első megrendelést követő további megrendelésekre is, egészen addig, amig a jelen ÁSZF hatályban marad. A jelen ÁSZF-et felváltó későbbi ÁSZF-eket a mindenkor hatályban lévő aktuális ÁSZF hatályba lépését követően tett első megrendeléssel fogadják el magukra nézve kötelezőnek a Vevők.

A Vevők által telefonon vagy e-mailben tett megrendelések a megrendelés visszaigazolását követően keletkeztetnek kötelezettséget a Gyártó oldalán. A Gyártó a megrendeléseket e-mailben igazolja vissza a megrendelést tevőnek. A Gyártó igyekszik a megrendeléseket a lehető legrövidebb időn belül (lehetőség szerint 1 munkanapon belül) visszaigazolni a Vevőknek.

A leadott rendelések kizárólag írásbeli (e-mailes) megerősítés (visszaigazolás) esetén bírnak jogilag kötelező erővel, ebben az esetben az írásbeli megerősítéssel (visszaigazolással) jön létre a megrendelt termékekre vonatkozó egyedi szerződés. Az írásbeli (e-mailes) megerősítés (visszaigazolás) tartalmazza a visszaigazolt szállítandó mennyiséget és a mindenkor érvényes eladási árat, valamint a szállítási időt (az írásban visszaigazolt megrendelés a továbbiakban az eseti „Szállítási Szerződés”). Az egyes Szállítási Szerződések a felek között a megrendelések visszaigazolásával, és a megrendelés visszaigazolás Vevő részére történő elküldésével (a felek általi aláírás nélkül) létrejönnek a Felek között, mint érvényes (esetileg megrendelt termékek adásvételére vonatkozó) szerződések.

A jelen ÁSZF-ek minden esetben a Szállítási Szerződések részét képzik, a Szállítási Szerződéseket a jelen ÁSZF tartalmával összhangban kell értelmezni. A Szállítási Szerződésekben külön meg nem határozott nagy kezdőbetűs fogalmak a jelen ÁSZF-ben meghatározott jelentéssel bírnak.

Amennyiben a Vevő megrendelésének tartalma a visszaigazolás között bármilyen eltérést észlel köteles a visszaigazolás kézhezvételét követő legrövidebb időn (de legfeljebb 24 órán) belül ezt jelezni a Gyártó részére e-mailben. A Vevő észrevétele a Szállítási Szerződést felbontja és új megrendelésnek minősül, amely külön visszaigazolást követően válik új Szállítási Szerződéssé.

A Vevő a Termékek rendelését a megrendelés visszaigazolásáig írásban lemondhatja. A Vevő által a megrendelés visszaigazolását követően tett bármely módosításra vonatkozó kérését a Gyártó nem köteles figyelembe venni. Ennek megfelelően a Szállítási Szerződések bármilyen módosítása is kizárólag írásban, egyező akaratnyilvánítással lehetséges (ez a módosítás hatályba lépésének érvényességi feltétele).

A Gyártó jogosult a megrendelt Termékek előállítására/ legyártására, melyek vételárát a Vevő köteles kiegyenlíteni.

A Vevő által megrendelt Termékek a Gyártó tulajdonában állnak (függetlenül attól, hogy azok fizikálisan a Gyártó birtokában vannak-e), mindaddig amíg a Termékek átadásra nem kerülnek a Vevőnek, és azok teljes vételára Gyártó részére megfizetésre nem került.

 

  1. A Szállítási Szerződések teljesítése

A Termékek típusának, mennyiségének meghatározása a Szállítási Szerződésekben szerepel.

A Gyártó fenntartja a jogát minden a gyártási folyamatok, egészségügyi előírások, hatósági vagy jogszabályi előírások vagy más műszaki vagy technológiai ok alapján indokolt eltérésre. Ez jelenthet eltérést a mennyiségektől, ideértve a recepteket, eljárásokat és az alapanyagok használatát, továbbá a rendelés nagyságát és ésszerű mennyiségi és minőségi eltéréseket. A jelen ÁSZF elfogadásával a Vevő tudomásul veszi, hogy gyártási vagy egyéb okból a ténylegesen elkészült Termékek minimális mértékig eltérhetnek a felek közötti megállapodásban szereplőktől. A Felek megállapodnak, hogy a Szállítási Szerződésekben foglaltakhoz képest +/- 5%-os eltérés esetén nem támasztanak igényt ezzel kapcsolatban a másik Féllel szemben.

Szállítás és szállítási idő

A Gyártó a Szállítási Szerződésben rögzíti a Vevő részére a szállítandó Termékek listáját, pontos megnevezését, VTSZ kódját, cikkszámát, megrendelt és visszaigazolt mennyiségét, adagszámát, és a Termékek lejárati dátumát, valamint vételárát és – amennyiben a megrendelés leadásakor a megvásárolni kívánt Termékek Gyártó általi fuvarozását a Vevő igényli – a szállítási időt is. –

A Szállítási Szerződésben rögzítésre kerül a teljesítéshez szükséges raklap igény, és ezek vételára is. Az Termékekkel együtt szállított raklapokat a Vevő megfelelő minőségben, azonnali használatra alkalmas állapotban köteles kicserélni. Amennyiben csereraklapot nem tud biztosítani, úgy a Gyártó a raklapokat a mindenkori érvényes áron leszámlázza.

A Szállítási Szerződésben kerül rögzítésre a megrendelt termékek szállításának módja is. A Felek megállapodása alapján a Vevő a Termékeket vagy maga szállítja el a Gyártó telephelyéről (a Felek által külön rögzített időpontban a Gyártó nyitvatartási idejében), vagy a Gyártó saját fuvarszervezésében (alvállalkozó igénybevételével) szállítja le a Terméket a Vevő által megjelölt telephelyre.

(A Vevő a megrendelés leadásával kötelezettséget vállal Gyártó felé, hogy abban az esetben is, ha Vevő maga intézi a Termékek elszállítását, a Gyártó által igényelt adatokat megadja a Gyártó részére annak érdekében, hogy a Gyártó teljesíthesse az EKÁER rendszerrel kapcsolatos adatszolgáltatási kötelezettségeit. A Vevő ezen kötelezettségének megszegéséből eredő károkért köteles helytállni.)

A teljesítés helye mindig a Szállítási Szerződésben rögzített telephely vagy szállítási cím Magyarország közigazgatási területén belül. (A Gyártó Magyarország területén kívülre nem vállalja a Termékek fuvarozásának megszervezését. Magyarországon kívüli rendeltetési hely esetén a megvásárolt Termékek Gyártótól történő elszállításának megszervezése a Vevő kötelezettsége.)

A Szállítási Szerződésben meghatározott szállítási határidők kötelező érvényűek. Amennyiben a Gyártó maga intézi a Termékek fuvarozását a szállítási határidő akkor minősül betartottnak, ha a Termékeket a Szállítási Szerződésben meghatározott teljesítési helyen a Gyártó szerződésszerűen, a szállítási határidőn belül előállította az átvétel lehetőségére. Amennyiben a Gyártó maga intézi a Termékek fuvarozását a Gyártó a szállítási határidő lejártát követően a Vevő előzetes hozzájárulásával teljesítheti a Szállítást. Amennyiben a Gyártó maga intézi a Termékek fuvarozását, a Gyártó jogosult a szállítást részletekben is teljesíteni.

Amennyiben a Vevő a Termékeket maga szállítja el a Gyártó telephelyéről, abban az esetben a Vevő köteles megtartani a szállítási határidőt. A Vevő az ennek elmulasztásából adódó károkért köteles helytállni. A határidőben át nem vett Termékekért a Gyártó jogosult raktározási, rendelkezésre állási díjat felszámolni. (Ennek összegét a Gyártó a hűtött raktározás szokásos piaci költségei alapján egyoldalúan jogosult megállapítani.) A határidőben át nem vett Termékeket – eltérő megállapodás hiányában – a Gyártó 30 nap elteltével jogosult megsemmisítteteni, vagy állatmenhely részére ingyenesen átadni, és az ezzel kapcsolatban felmerülő költségeket a Vevőre terhelni. (A Vevő ilyen esetben a már kifizetett Termékek megsemmisülése, vagy állatmenhely részére történő ingyenes átadása miatt nem tarthat igényt semmilyen kompenzációra a Gyártótól.)

Amennyiben a Vevő a Termékeket maga szállítja el a Gyártó telephelyéről, abban az esetben a Vevő köteles a berakodás megkezdése előtt a Termékek minőségét, a csomagolás sértetlenségét leellenőrizni. Amennyiben a Vevő a berakodást megelőzően nem jelez problémát a Termékekkel kapcsolatban, úgy a berakodást követően a Gyártó a Termékekkel kapcsolatos minőségi kifogást nem fogad el. A Vevő tudomásul veszi, hogy a Termékek magas hústartalmú, romlandó készítmények, így a szállításuk során körültekintően kell eljárnia. Amennyiben a kinti hőmérséklet meghaladja a 20 °C fokot, a Termékek kizárólag hűtve szállíthatók.

Amennyiben a Gyártó intézi a Termékek fuvarozását a Gyártó köteles arra, hogy a Vevőnek az általa előre látott késedelem időtartamát, okát írásban előre bejelentse. Amennyiben vis maior vagy más, a Gyártón kívül álló okból az időben történő teljesítés lehetetlenné válik, mindaddig mentesül a szállítás kötelezettsége alól, amíg ezek az események fennállnak. Fenti esetekben a Gyártó fenntartja a jogát, hogy elálljon a szerződéstől abban az esetben, ha számára a Termékek előállítása vagy leszállítása ellehetetlenül, vagy tőle elvárhatóan nem teljesíthető. A Gyártó késedelem nélkül tájékoztatja a Vevőt, ha a Szállítást nem lehet időben teljesíteni, és amennyiben eláll a szerződéstől, mely esetben Felek a már teljesített szolgáltatásokkal kölcsönösen elszámolnak egymás felé.

Amennyiben a Gyártó intézi a Termékek fuvarozását a Vevő a Termékeket a kirakodást követően haladéktalanul, de legkésőbb 24 órán belül köteles átvizsgálni és ezen határidőn belül írásban (e-mail) jelezni esetleges reklamációját a Gyártónak. A Gyártó a Termékekkel kapcsolatos reklamációt (a Termékek minőségével, mennyiségével, vagy azok csomagolásával kapcsolatos kifogást) legkésőbb a Termékek kirakodását követő 24 órán belül fogad el. Amennyiben a Vevő 24 órán belül sem tudja ellenőrizni a kiszállított Termékeket, vagy azokkal kapcsolatban 24 órán belül kifogást nem emel, úgy a Termékek átadását követően a Gyártó a Termékekkel kapcsolatos minőségi, illetve mennyiségi kifogást nem fogad el. A Vevő tudomásul veszi, hogy az említett 24 órás határidő lejártát követően nem támaszthat kifogást a Gyártóval szemben.

Termékek minőségi követelményei

A Gyártó a Vevő által megrendelt Termékeket a hatályos törvényeknek, előírásoknak megfelelően köteles előállítani, és átadni a Vevőnek. A Termékek pontos minőségmegőrzési ideje a termék csomagolásán is feltüntetésre kerül.

A Termékek bontatlan állapotban a csomagoláson feltüntetett minőségmegőrzési időn belül őrzik meg minőségüket hűtve tárolás nélkül is, amennyiben 20 °C fok alatti hőmérsékleten és közvetlen napfénytől védve vannak tárolva. A Vevő a Termék átvételével tudomásul veszi, hogy a Termék 20 Celsius fok felett kizárólag hűtve szállítható, illetve tárolható, és a Terméket a közvetlen napfénytől védve szükséges tárolnia. A Gyártó a nem megfelelő tárolásból eredő romlásokért felelősséget nem vállal.

A Vevő tudomásul veszi, hogy a Termékek magas hústartalmú, romlandó készítmények, így a tárolásuk során körültekintően kell eljárnia. Amennyiben a kinti hőmérséklet meghaladja a 20 °C fokot, a Termékek kizárólag hűtve tárolandók.

A Termék megfelelő tárolásáról, illetve amennyiben a Vevő maga szállítja el a Termékeket a Gyártótól, úgy a megfelelő szállításról is maga köteles gondoskodni.

 

  1. Ár és fizetés

Az árak a Szállítási Szerződésben kerülnek meghatározásra.

A Gyártó a vételárat a hatályos számviteli és adó jogszabályok alapján számlázza; a Vevő a vételárat számla ellenében köteles megfizetni a számlán meghatározott fizetési határidőben.

A Vevők a Szállítási Szerződésben meghatározott vételárat előre utalással vagy a Felek közötti egyedi megállapodás alapján a Termékek átvételekor készpénzben, vagy az átvételt követően banki átutalással kötelesek kiegyenlíteni. (Készpénzes számla esetében, a Vevő a Szállítással egyidejűleg a számla átvételekor köteles azt kiegyenlíteni.)

A Gyártó saját belátása szerint egyoldalúan biztosíthat halasztott vételárfizetési lehetőséget a Vevő részére, melynek fizetési határideje a Termékek kiszállítását követő 8, 14 vagy 30 nap lehet.

A halasztott vételár késedelmes fizetése esetén a késedelmi kamat mértéke a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamat – idegen pénznemben meghatározott pénztartozás esetén az adott pénznemre a kibocsátó jegybank által meghatározott alapkamat, ennek hiányában a pénzpiaci kamat – nyolc százalékponttal növelt értéke. A Gyártó a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:46 §-a alapján pénztartozás teljesítésekor, amennyiben a kötelezett kamattal és költséggel is tartozik, és a fizetett összeg az egész tartozás kiegyenlítésére nem elég, azt elsősorban a költségre, azután a kamatra és végül a főtartozásra számolja el.

A kamat számításakor a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamat irányadó az adott naptári félév teljes idejére. A késedelmi kamat negyedévente a késedelmesen fizetett számlák után kerül kiszámításra, és amennyiben a kamat összege eléri az adott negyedévben a 3.000,- Ft-ot. 2016. évi IX. törvény alapján a Vevőt terhelő, jelen szerződés szerinti kereskedelmi ügyletből eredő fizetési kötelezettség teljesítésének késedelme esetén a Gyártó a követelése behajtásával kapcsolatos költségei fedezetéül negyven (40) eurónak megfelelő, a Magyar Nemzeti Bank – késedelem kezdőnapján érvényes – hivatalos deviza-középárfolyama alapján meghatározott forintösszegre (a továbbiakban: behajtási költségátalány) tarthat igényt.

A kamat megfizetése nem korlátozza a Gyártó jogát arra, hogy további kárát és költségeit is érvényesítse.

Öt (5) naptári napot meghaladó lejárt számlatartozás esetén a Gyártó bármely megrendelés teljesítését (így a már visszaigazolt rendeléseket is) a tartozás teljes kiegyenlítéséig jogosult megtagadni. A Gyártó késedelme a rendelések visszaigazolásával kapcsolatban, vagy a már visszaigazolt megrendelések, és a Szállítási Szerződések teljesítésével kapcsolatban kizárt mindaddig, amig a Vevő szerződésszerűen nem teljesíti fizetési kötelezettségét a Gyártó felé. (A Gyártó oldalán fennálló teljesítési határidő (vevői fizetési késedelem esetén) automatikusan meghosszabbodik a vevői fizetési késdelem napjainak számával.

Gyártó jogosult továbbá bármely Vevővel szemben fennálló fizetési igényébe bármely Gyártót terhelő fizetési kötelezettséget beszámítani a Vevő egyidejű értesítése mellett.

Mindaddig, amíg a Vevő a leszállított áruk ellenértékét teljes egészében nem fizeti meg, a leszállított Termékek tulajdonjoga a Gyártót illetik, ezért a Gyártó jogosult a tulajdonát képező Termékeket visszaszállítani. Fentieken túlmenően a Gyártó az általa megjelölt és a Vevő tulajdonát képező más – korábban a Gyártó által értékesített – Termékeket is jogosult a tartozás kiegyenlítése céljából visszaszállítani és beszámítani a tartozásba, azzal, hogy a visszaszállított Termékek értéke a Vevő beszerzési ára, amennyiben a Termékek minőség megőrzési idejének minimum fele biztosított.

A fentieken túlmenően, amennyiben a Vevő fizetési késedelembe esik, a Gyártó a Vevővel szemben fennálló bármely vételár-kintlévőségét egyoldalúan azonnal esedékessé téve azokat is követelheti a Vevőtől, továbbá az adott szerződés vagy más, később kötendő szerződések jövőbeli Szállításaira vonatkozóan biztosítékként előre fizetést vagy a Szállítással egyidőben történő fizetést követelhet.

A Gyártó ellenőrzési körén kívül eső, nem előrelátható változások költségei, mint a nyersanyagokban, bérek alakulásában, energia árában vagy egyéb költségekben bekövetkező változások feljogosítják a Gyártót arra, hogy az árakat e változásoknak megfelelően alakítsa. Az árváltozásokat a Gyártó az esedékességet megelőző 10 naptári nappal írásban (faxon, levélben, e-mailben) jelenti be a Vevőnek.

  1. A Termékek átvételének megtagadása

A Termékek átvételének visszautasítására és a Termékek visszaküldésére a Vevő kizárólag az alábbi tartalommal bíró „Jegyzőkönyv Termékek visszautasításáról” nevű dokumentum kitöltésének feltételével jogosult.

JEGYZŐKÖNYV TERMÉKEK VISSZAUTASÍTÁSÁRÓL

(Az áruátvételnél, az átvevő partner által visszautasított, kifogásolt Termékek és a kifogás indoka. A megfelelő bekarikázandó.)

Hiba Kód Leírás
Szavatossági idő 1 Vevő nem veszi át az árut, mert:

•a Termék lejárt

•a Termék szavatossága rövidebb, mint a Szállítási Szerződésben rögzített

Szállítási sérülés 2 Vevő nem veszi át az árut, mert az sérült
Árutöbblet 3 Vevő nem veszi át az árut, mert többet kapott, mint amit rendelt.
Áruhiány 4 Vevő nem veszi át az árut, mert az nem érkezett meg hozzá.
Címkézés 5 Vevő nem veszi át az árut, mert nem megfelelő a címkézése, a szavatossági idő nem került feltüntetésre, vagy nem a megrendelt Termék érkezett meg hozzá.
Az áruátvételnél, az átvevő partner az alábbi indokkal tagadta meg a Termékek átvételét:

…………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………

A szállítást végző alvállalkozó észrevételei:

…………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………

Kelt:

a szállítást végző alvállalkozó neve:

……………………..……………………..………………

aláírása:

……………………..……………………..……………..

 

a Vevő és képviselőjének neve:

……………………..……………………..………………

aláírása:

……………………..……………………..……………..

 

A Vevő hibátlan Termékeket nem jogosult visszautasítani.

 

  1. Biztosítékok, felelősség

Abban az esetben, ha annak veszélye áll fenn, hogy a tulajdonjog fenntartás alatt az Terméket lefoglalják, vagy zár alá veszik, akkor a Vevő köteles erről a Gyártót haladéktalanul írásban értesíteni, és a végrehajtót, vagy egyéb harmadik személyt arról értesíteni, hogy a Termék a Gyártó tulajdonában áll. A Vevő hozzájárul, hogy a fenti események bekövetkezése esetén Termékeket a Gyártó részére haladéktalanul visszajuttatja. A Termékek visszajuttatását abban az esetben kell a szerződéstől való elállásnak tekinteni, ha a Gyártó kifejezetten így nyilatkozik. Az áruk visszajuttatásának költsége (különösen a szállítási költség) a Vevőt terheli.

 

A Gyártó a Terméket köteles hibátlan, a megállapodott minőségnek megfelelően, a Szállítási Szerződés rendelkezéseinek megfelelő minőségben leszállítani. Amennyiben a Vevő a hibás Termékekkel kapcsolatban a jelen ÁSZF-ben foglalt kötelezettségeit megtartotta, és a Termékeket az előírt határidőben megvizsgálta, és a Termékek hibáját a Gyártó felé határidőben jelezte, és ha a Gyártó által leszállított Termék hibás, vagy a szerződéses előírásoknak nem felel meg, akkor a Gyártó kártérítési kötelezettséggel tartozik a hibás teljesítés következtében bekövetkező tapadó károk tekintetében, azzal, hogy a következményi károk tekintetében a Gyártót felelősség nem terheli.

A Vevő köteles a jogfenntartással leszállított Termékeket a Gyártó nevében díjmentesen tárolni és megfelelő gondossággal, a Termékre vonatkozó tárolási előírások betartásával tárolni továbbá megfelelően biztosítani tűzesettel, lopással és más kockázati tényezőkkel szemben. A Vevő a jogfenntartással érintett Termékeket sem zálogjoggal, sem más módon nem terhelheti meg; azokat biztosíték gyanánt nem ruházhatja át. Amennyiben a Gyártó tulajdonjogát érintő dolgon harmadik személy által zálogjog alapítása vagy más hasonló jogellenes cselekmény történt, a Vevő azonnal köteles a Gyártót értesíteni, és köteles írásban igazolnia az adott dologra vonatkozó jogot a Gyártó és a harmadik személy felé egyaránt. A fenti jogcselekmények során felmerülő költségek, illetve az annak késedelem vagy elmaradása miatt keletkezett károk teljes mértékben a Vevőt terhelik.

 

  1. Hibás teljesítésből eredő igények

A Termékekkel kapcsolatos kellékszavatosságiigény esetén azt a Vevő köteles a hiba felfedezése után késedelem nélkül, a 2. pontban rögzített határidőn belül az általa észlelt hibát a Gyártónak bejelenteni. A bejelentés késedelméből eredő kárért a Vevő felelős.

A Termékek rejtett hibájával kapcsolatos kellékszavatossági igény kizárólag a jelen ÁSZF mellékletét képző „Reklamációs Adatlap” kitöltésével és Gyártó részére történő haladéktalan megküldésével jelenthető be a Gyártó részére.

A Termékekkel kapcsolatos reklamációs bejelentéseket a Gyártó a körülmények által lehetővé tett legrövidebb időn belül igyekszik megvizsgálni, és a Gyártó a vizsgálat eredményéről tájékoztatja a Vevőt.

Ha a Termék hibájában a Vevőt terhelő kötelezettség (pl. 20 °C fok feletti időben a megfelelő hűtött, napfénytől védett helyen történő raktározás) elmulasztása is közrehatott, a szavatossági kötelezettség teljesítésével felmerült költségeket közrehatása arányában a Vevő köteles viselni.

A Gyártó által elfogadott reklamáció esetén a Gyártó köteles megtéríteni a Vevőnek a hibás teljesítésből eredő kárát. A hibás teljesítéssel a szolgáltatás tárgyában (azaz a Termékben) bekövetkezett károk megtérítését a Vevő akkor követelheti, ha kicserélésnek nincs helye, vagy ha a Gyártó a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének nem tud eleget tenni, vagy ha a Vevőnek a kicseréléshez fűződő érdeke bizonyítottan megszűnt.

A szerződés megszegését jelenti bármely kötelezettség szerződésszerű teljesítésének elmaradása. Szerződésszegés esetén a sérelmet szenvedett fél jogosult a szolgáltatás teljesítésének követelésére. Ha a szerződésszegés következtében a jogosultnak a szerződés teljesítéséhez fűződő érdeke megszűnt, elállhat a szerződéstől, vagy ha a szerződéskötés előtt fennállt helyzetet természetben nem lehet visszaállítani felmondhatja azt.

 

  1. Adatvédelem, titoktartás

Felek kötelesek a szerződés teljesítése során a másik fél szervezetével, működésével kapcsolatos, birtokukba jutott specifikációt, tervezetet, rajzot és egyéb szóbeli vagy írásbeli információt titokban tartani, azt nem hozhatják nyilvánosságra.

Üzleti titoknak minősül minden a szerződés tárgyát képező Termék vételára, azok összetételére vonatkozó információ.

Felek egymás előzetes írásos beleegyezése nélkül nem használhatnak fel semmilyen, a másik fél szervezetével, működésével kapcsolatos, birtokukba jutott információt, kivéve, ha az a szerződés teljesítéséhez vagy a Termékek felhasználásához szükséges.

A Vevő még az üzleti viszony megszűnése után is köteles titokban tartani minden olyan gazdasági természetű információt, amelyhez az üzleti viszonnyal kapcsolatban jutott hozzá.

Felek kötelesek az általuk átvett, rendelkezésére bocsátott, illetve bármely módon, a szerződés megkötése, teljesítése kapcsán tudomásukra jutott személyes adatokat a személyes adatok védelmére vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően, csak és kizárólag a megállapodásnak megfelelően, illetve a megállapodás által meghatározott cél elérése érdekében kezelik. A Gyártó az általa megismert kapcsolattartói személyes adatokat kizárólagosan a Szállítási Szerződésekkel kapcsolatos kapcsolattartás céljából, jogos érdeke alapján kezeli; azokat kizárólag elektronikus úton tűzfallal és jelszóval védett tárhelyen tárolja, azokhoz kizárólag szerződés teljesítésének biztosítása érdekében szükséges mértékben biztosít korlátozott hozzáférést egyes munkavállalóinak. A személyes adatok kezelése során a Gyártó a személyes adatokat megfelelő logikai, adminisztratív és fizikai eszközökkel és intézkedésekkel védi a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, terjesztés ellen.

 

  1. Vis Maior

Minden olyan esemény, vagy történés, amely az érintett fél szerződésben vállalt kötelezettségének teljesítét akadályozza, vagy megnehezíti és amely a fél akaratától függetlenül következik be és amelyet az érintett fél megelőzni, vagy elhárítani nem tud, különösen, de nem kizárólagosan, természeti katasztrófák (földrengés, tűzvész, járvány, aszály, fagykár, árvíz, szélvihar, villámcsapás stb.), továbbá háború, forradalom, felkelés, szabotázs, sztrájk. A vis maior esetén a fél köteles a másik felet az esemény bekövetkezéséről a lehető legrövidebb időn belül értesíteni. Az értesítés elmaradásából eredő kárért az arra kötelezett kártérítési felelősséggel tartozik. Amennyiben a Termékek megrendelés szerinti időpontban és/vagy mennyiségben történő szállítása Gyártót érintő vis maior következtében nem lehetséges, vagy aránytalan nehézséggel jár, akkor a Gyártó jogosult saját döntése alapján a Termékek szállítását az eredeti szállítási időtől eltérő időben, a vis maior, illetve a vis maior következményeinek elhárítását követően teljesíteni. Bármelyik felet érintő vis maior esetén a felek kötelesek tárgyalásokat folytatni annak érdekében, hogy a vis maior jellegétől függően lehetőség szerint egyetértésben dönthessenek a károk enyhítéséről, vagy végső esetben a szerződés esetleges megszüntetéséről. Megállapodás hiányában a Gyártó jogosult a szerződéstől elállni, illetve a szerződést felmondani. A vis maiorral kapcsolatos késedelmes vagy elmaradt Szállítással kapcsolatban a Gyártót semmilyen kártérítési vagy megtérítési felelősség nem terheli.

 

  1. Vegyes rendelkezések

Abban az esetben, ha a jelen ÁSZF-ben foglalt egy vagy több rendelkezést bármilyen okból érvénytelennek, jogellenesnek vagy végrehajthatatlannak kell tekinteni, akkor a törvény által megengedett maximális mértékig az érvénytelenség, jogellenesség vagy kikényszeríthetetlenség nem érinti a jelen ÁSZF bármely más rendelkezését, és a Felek vállalják, hogy megkísérlik az ilyen (érvénytelennek, jogellenesnek vagy végrehajthatatlannak tekintendő) rendelkezés előírásait a lehető legteljesebben érvényesíteni úgy, hogy az ne legyen érvénytelen, jogellenes vagy végrehajthatatlan.

Bármelyik fél részéről a jelen ÁSZF szerinti jogosultságok gyakorlásának elmulasztása, illetve bármely fél késedelme, tűrés vagy engedékenység gyakorlása nem jelenti a jogról vagy a jogorvoslatról való lemondást, és nem zárja ki ezek gyakorlását, ezeket jogosult gyakorolni bármely későbbi időpontban vagy bármely későbbi alkalommal. Bármely jogról vagy jogorvoslatról történő egyszeri vagy részleges lemondás (amely csak kifejezett lehet) nem zárja ki e jog, vagy jogorvoslat más, későbbi vagy további gyakorlását, és az ilyen lemondás nem minősül folyamatos lemondásnak és nem értelmezhető kiterjesztően.

Tájékoztatási kötelezettség

A Felek kötelesek egymással együttműködni. Ennek keretében kötelesek egymást tájékoztatni minden, a Szállítási Szerződéssel összefüggő lényeges kérdésről, körülményről. A teljesítést érintő jognyilatkozatokat, reklamációkat, felszólításokat, vagy a tájékoztatást az azt közlő szerződő fél köteles írásba foglalni és a másik szerződő fél képviselőjének átadni vagy a szerződő fél székhelyére ajánlott levélben vagy e-mailben megküldeni. Felek tudomásul veszik, hogy utóbb olyan tényekre, körülményekre nem hivatkozhatnak, mellyel kapcsolatosan írásbeli tájékoztatási kötelezettségüknek jobb tudomásuk ellenére nem tettek eleget.

 

Teljesítés

Ha a Vevő fizetésképtelenségi eljárás vagy más hasonló eljárás alá kerül, illetve amennyiben ilyen fenyeget, akkor köteles formális tájékoztatást nyújtani pénzügyi helyzetéről, továbbá ha pénzügyi nehézségei adódnak, vagy a Gyártó tudomást szerez a Vevő romló pénzügyi helyzetéről, a Gyártó azonnali hatállyal jogosult a szállításokat felfüggeszteni és a vele kötött Szállítási Szerződések teljesítését megtagadni, kivéve, ha a Vevő előre teljesíti a Gyártóval fennálló fizetési kötelezettségeit, vagy kérésre megfelelő biztosítékot ad azok fedezetéül.

A Vevő a szerződéses viszonyból eredő igényeit kizárólag a Gyártó előzetes írásbeli jóváhagyásával ruházhatja át.

Irányadó jog

Jogvita esetén a jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben a hatályos magyar jogszabályok, különösen a Ptk. vonatkozó rendelkezései az irányadóak.

Jogorvoslat

Bármely vita elbírálására, amely a jelen keretszerződésből vagy az annak alapján létrejövő Szállítási Szerződésekből vagy azzal összefüggésben, így különösen ezek megszegésével, megszűnésével, érvényességével vagy értelmezésével kapcsolatban keletkezik, a felek az állami bírósági utat kizárják és alávetik magukat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Állandó Választottbíróság (Kereskedelmi Választottbíróság Budapest) kizárólagos és végleges döntésének azzal, hogy a Választottbíróság a saját (Gyorsított Eljárásra vonatkozó Alszabályzat rendelkezései nélkül alkalmazott) Eljárási Szabályzata szerint jár el, az eljáró választottbíró(k) száma egy és az eljárás során a magyar nyelvet kell alkalmazni. A felek kizárják a választottbíráskodásról szóló 2017. évi LX. törvény IX. Fejezetében szabályozott eljárásújítás lehetőségét. A jogvita eldöntésére alkalmazandó anyagi jog a magyar jog, ide nem értve annak nemzetközi magánjogi szabályait

 

Kapcsolat

Cégünk addig is szívesen várja megkeresését e-mailben, telefonon:

E-mail

bekker@bekkerv2.icrayo-staging.uk

Telefonszám

+36 20 519 59 97

Személyesen

2200 Monor, Liliom utca 94.

Üzletek ahol elérhetőek a termékeink